2011. augusztus 8., hétfő

KEDDenként az animációé a főszerep a KINO-ban!

A KEDD Animációs Filmstúdió a KINO Mozival együttműködésben filmklubot indít középiskolás diákok számára a 2011/12-es tanév őszi félévében.

A kedd délutánonkénti másfél órás filmklub célja, hogy az animációs film esztétikájába adjon betekintést tematikus vetítések és animációs filmrendezők, filmes szakemberek vezetésével. A félév során a különféle animációs technikák rendszerezésén túl a részvevők az animációs filmnek az egyéb műveltségi ágakkal való kapcsolatával és különféle zsánereivel ismerkednek meg kortárs, illetve klasszikusnak számító rövid animációs filmeken keresztül. A tematikus filmválogatások a hazai és a nemzetközi egyedi és alkalmazott rövid animációs filmekből szemezgetnek.

A KEDD-Kino Filmklub a magyar középiskolai mozgóképkultúra és médiaismeret című iskolai tárgyhoz tanórán kívüli foglalkozásként is kapcsolódni kíván, illetve az egyéb iskolai tantárgyak hasznos kiegészítője lehet, rendhagyó módon, a moziban.

Az, hogy az hogy az egyes alkalmakon ki lesz a meghívott előadó, illetve milyen programmal várjuk az érdeklődőket, mindig a keddi alkalmat megelőző héten kerül fel ide, a blogunkra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése